1. fejezet - A koncert előtt

A pestre tartó vonaton gyakorlatilag csak mi voltunk. Anyuék elengedtek, néhány feltétellel. Az egyik miatt ültünk a hajnali fél 7kor Pécsről induló vonaton, a déli helyett: be kellett néznünk a Pest melletti kis faluban lakó nagybátyámhoz és ő kísért el bennünket a koncertig. A koncerten nem maradhatott ott, mert dolga volt, és bár nagyon szerettem, furcsa lett volna látni őt egy 1Dkoncerten.
Mikor megérkeztünk a Déli Pályaudvarra, már várt bennünket.
- Sziaa! - öleltem meg. A lányok is köszöntek neki.
- Sziasztok. Most busszal elmegyünk hozzánk, főztök kaját - vigyorodott el - délután pedig a városban ütjük e az időt a Ván Dájreksön koncertetekig - utolsó szavainál lányosan ugrált és tapsolt párat. Nevetve bólintottunk. Első úticélunk azonban nem egy buszmegállóba vezetett, hanem egy közeli McDonald's-ba.
- Nem úgy volt hogy mi főzünk? - kérdeztem.
- De. Csak eszembe jutott, hogy ninca otthon semmi.
- Hát, így is lehet - nevettem el magam. Miután alaposan bevásároltunk, busszal kimentünk a nagybátyámékhoz és megebédeltünk.
- Fent a vendégszobában át tudtok öltözni, meg tükör is van, ha pingálni akartok. - mosolygott, mi meg eltűntünk az említett helyiségbe. Illetve csak akartunk. Beleütköztem az ajtóban legyökerezett Annie-be. Arréb toltam, és bementem. Az ágyon öt, vadiúj One Direction-os póló feküdt.
- Jéézusoooom!!!! Vááá dejóó! - kiáltottam, és az egyikkel a kezemben lerohantam a nappaliba. - Ezek? - néztem kérdőn nagybátyámra
-  Névnapod volt. - vonta meg a vállát. Tényleg, a hét elején. Boldogan a nyakába ugrottam
- Köszönööm! - Sikkantottam, és visszarohantam az emeletre. A lányok már felvették a pólókat, és boldogan vigyorogtak. Vivienne egy kicsit feszengett, mert hát "neeem, ő nem szereti őket" de azért biztos voltan benne, hogy mélyen belül ő is ugyanúgy szereti a fiukat mint mi.
Előkaptam a körömlakkjaimat. Csillogó világoskékre festettem ki körmeimet és miközben száradtak belemártottam egy fogpiszkálót a feketébe. Barátnőim furán néztek rám.
- Ha már egyszer egydé koncertre megyünk - vontam meg a vállamat és elkezdtem ráírni a feketével a fiuk neveit a körmeimre. Balkezes vagyok, ezért a nevek a jobb kezemre kerültek, a balra pedig odaügyeskedtem(jó, inkább bénáztam) egy "I love One Direction" feliratot, minden ujjra egy szót. A fiuk logóját is odarajzoltam, nehogy szegény hüvelykujjamon ne legyen semmi.
A lányokra mosolyogtam
- Milyen?
- Nekem is légyszi! - nyújtotta oda kezét Annie.
Mire mind az ötünknek megcsináltam a körmét, a nagybátyám szólt, hogy indulni kéne. Végignéztem rajtunk:
Mindenkin a One Directionos póló volt, hosszú farmer és Converse dorkó.
Laura barna haját vasalatlanul hagyta, így könnyű hullámokban göndörödött a hátára, csakúgy, mint Annie világosbarna haja.
Camille kivasalta a haját hogy ne álljon annyira szerteszét. Régen hosszú volt, de az nem állt neki olyan jól mint a mostani 10-15 centis.
Katy a hajvasalóval kicsit begöndörítette amúgy szögegyenes, hosszú szőke haja végét.
Én nen csináltam vele semmit, minek is; előző nap este voltam fodrásznál.
Mindannyian ki voltunk egy kicsit "pingálva", szempillaspirál, szemceruza, Laura halványlila, nálam arany-bronz szemhéjfesték. "szalonképesek" (vagyis inkább koncertképesek) voltunk.
Busszal visszamentünk a városba és végignéztünk pár plázát. A koncert helyszíne elé érve elbúcsúztunk a nagybátyámtOl és beadtuk a bőröndöket a ruhatárba. (öten 2 bőröndbe pakoltunk, mondván, hogy csak egy éjszakát leszünk Budapesten. Hotelszobát majd a konci után akartunk keresni. Okos.)
- Lányok - állítottam meg őket a bejáratnál - készen állunk mi a One Directionre? - kérdeztren vigyorogva
- Készen! - kiáltották, és bementünk.