9. fejezet - Kérlek!

Sziasztok! :)
Már több mint 1500 megtekintés! Köszönööm!! :)
Meghoztam a kilencedik fejezetet is, remélem tetszik. Kérlek benneteket, hogy komizzatok :) Jó olvasást (:


- Julia! - megtorpantam és hátrafordultam.
- Sebastian. - néztem rá az exemre, aki osztálytársam is. Átfutott a fejemen, hogy talán látott a sok gyors csók közül egyet... - Mit akarsz?
- Beszélni. - a fiú leért a lépcsőn. időközben becsengettek, a folyosó kiürült.
- De én nem akarok veled - mondtam, de Sebastian egyre közelebb jött, én meg elhátráltam.
- Ki az a gyerek akivel lógtál egész nap?
- Csak egy cserediák. De téged ez miért érdekel?
- "Csak egy cserediák"? Julia, nem vagyok hülye. Ilyen gyorsan elfelejtettél? - Minden szóval közelebb jött egy kicsit. Végül már nem tudtam hátrébb menni, mert a falba ütköztem. Sebastian lefogta a kezemet.
- Ilyent is tud a cserediákod? - kérdezte, mire megpróbáltam eltolni magamtól, de hiába; hetente többször jár konditerembe, nagyon erős. Megcsókolt. Próbáltam ellenkezni, de vasmarokkal szorított. Lépteket hallottam; reménykedtem, hogy ugye nem, de hiába.
Zayn jött le a lépcsőn.
"NE!!!" cikázott át a fejemen. Összeszorítottam a szemeimet, hátha csak az érzékszerveim űztek gonosz tréfát velem, de Zayn ott állt, és nagy szemekkel bámult bennünket. Sebastian is hallotta, hogy valaki ott van, és megfordult, de közben nem engedett el. Zayn sarkon fordult és kiviharzott az épületből.
- Még szép napot Julia! - vigyorgott Sebastian, elengedett, és elment, mielőtt reagálni tudtam volna, legszívesebben egy jó pofonnal. Talán elkérem Viki barátnőm bakancsát és jól tökön rúgom Sebastiant. Vagy ilyesmi.
Épp Zayn után akartam indulni, mikor belebotlottam az ofőbe.
- Julia, épp jókor. Gyere segíts egy kicsit! - Mit mondhattam volna? Az ofőm nem olyan akinek nemet lehet mondani. A "nem" szócska után leszidás általában hosszabb ideig tart, mint ha megcsináltam volna, amit akar. Sóhajtva bólintottam, és megtettem amit kért.
Két perc múlva már kint is voltam az utcán és hívtam Zaynt. Ki volt kapcsolva, ezért Harryvel próbálkoztam, aki a második csörgésre felvette.
- Harry. Tudsz valamit Zaynről?
- Igen az előbb szólt, hogy busszal jön mert nem akar a taxisok hiányzó angoltudásával vesződni. Miért?
- Orbitális félreértés, majd elmondom. Köszi. Szia.
Mire elértem a buszmegállót, a busz az orrom előtt ment el. Mindegy, a következő öt perc múlva indult. Felszálltam rá, levágtam magamat egy ülésre és felhúztam a napszemüvegemet, mert közben eleredtek a könnyeim. Gyorsan sikerült lecsillapítanom magamat, mert bedugtam a fülhallgatómat a fülembe és vidám zenéket raktam be, hogy azok eltereljék a gondolataimat.
Nem mentem haza. Tudtam, hogy Apu ragaszkodik majd ahhoz, hogy megírjam a házimat, de számomra fontosabb volt, hogy tisztázzam ezt az ügyet, mint Pitagorasz és társai, így egyenesen a fiúkhoz nyitottam be.
- Zayn? - kérdeztem köszönés nélül.
- A szobájában - felelte Niall. - De... - intettem, hogy most ne, és felsiettem a lépcsőn. Be akartam nyitni Zaynhez, de be volt zárva.
- Zayn! - mondtam.
- Nem.
- Kérlek!
- Hagy békén! Menj innen.
- De hadd magyarázzam meg...
- Mit kell ezen magyarázni? Elég egyértelmű volt...
- Zayn! - emeltem fel a hangomat - Hallgass már meg!
- Menj a francba! - hangzott bentről a kicsit elfúló válasz.
- Zayn! - kiáltottam, és dühösen megcsaptam az ajtót, de hangom elcsuklott. A fal mentén lecsúsztam a földre és hatalmába kerített az eddig elfojtott zokogás. Nem tudom, mióta bőghettem ott, de még akkor sem néztem fel, amikor lépteket hallottam a lépcső felől. Harry leült mellém.
- Mi történt? - kérdezte halkan. Szipogva néztem rá, de sikerült annyira összeszednem magamat, hogy elmondjak neki mindent. Mire végeztem, szemeim újra megteltek könnyel. Harry magához húzott, megölelt és elkezdte simogatni a hátamat.
- Nyugi. Minden rendbe jön - próbált nyugtatgatni, de ezt nem igazán tudtam elhinni neki.
- Tudod Harry, szeretem Zaynt. Igaz, nem sok ideje ismerjük egymást, de... eddig Zaynért, a One Direction tagjáért rajongtam. De nagyon megkedveltem Zaynt, az embert. És nem szeretném elveszíteni. - Őszinteségi rohamomra Harry nem tudott mit felelni. Csak csendben ültünk egy ideig.
- El sem hiszed, mennyire sajnálom. És lehet, hogy most szívtelennek tűnök, de most menj haza, jó? Tudom, hogy még nem voltál otthon. Nem lenne jó, ha így találnának rád a szüleid. - suttogta a fülembe, és ismételten megölelt. Lassan bólintottam, és felálltam.
- Köszönöm, hogy kibeszélhettem magamat. - mosolyodtam el halványan.
- Hozzám bármikor fordulhatsz, remélem tudod.
- Köszönöm.
Lementünk a lépcsőn. A többiek a nappaliban TVztek.
- Sziasztok! - kiáltottam, mire kijöttek elköszönni.
- Jól vagy? - kérdezte Liam aggódva.
- Nem mondanám. De Harrynek hála egy kicsit jobban. - mosolyogtam, majd egy öleléssel elbúcsúztam tőlük. - Amúgy ha el szeretnétek menni valahova és paráztok hogy elkeveredtek szóljatok nyugodtan. Mármint ha akartok egyáltalán látni. - néztem keserűen a lépcső felé, és választ nem várva kimentem.

*Zayn szemszöge*

Hogy lehettem ennyire idióta? Beleszeretni egy lányba, aki az exével kavar. Mikor megláttam őket a folyosón és azt hittem nem látok rendesen. Ott állt, és csókolózott azzal a Sebastiannal. Kirohantam az épületből, és mivel nem volt kedvem taxist keresni, jobb híján a buszra indultam. Julia még utánam se jött...
Mikor hazaértem csak felmentem a lépcsőn és bezárkóztam a szobámba. Nem tudtam visszatartani a könnyeket. Most itt ülök az ágyamon.  Szomorú vagyok, dühös és mindenekfelett csalódott. Alig vagyok itt pár perce, de az ajtó elől  hallom Julia hangját.
- Zayn! - nem tudom eldönteni, hogy reagáljak. A legegyszerűbbet választom.
- Nem.
- Kérlek! - mit akar? Még jobban összetörni a szívem!?
- Hagyj békén! Menj innen. - egyszerűbb megbántani és akkor legalább magamra hagy. Nem tudnék a szemébe nézni; túlságosan dühös vagyok rá.
- De hadd magyarázzam meg!
- Mit kell ezen magyarázni? Elég egyértelmű volt. - mondtam keserűen és előszedtem az iPodom meg a fülhallgatómat.
- Zayn, hallgass már meg! - nem Julia, téged nem foglak meghallgatni. De a zenémet, azt igen.
- Menj a francba! - nem vagyok olyan határozott, mint akartam; a mondat vége kicsit elcsuklott. De a hatás azért ott volt. Mielőtt belapcsolom a zenét hallom, hogy az ajtónak csap valamit.
- Zayn! - kiáltja, de a többit elnyomja a fülembe dübörgő zene.
Azt hittem, a lány már elment, de két szám közt meghallom a halk beszélgetést az ajtó előtt. Harry. Jellemző. De nem érdekel. Felőlem csinálhat vele amit akar...

***

- Zayn, elmegyünk sétálni. Jösz? - kérdezi Liam. Véletlen műve, hogy hallottam; két szám között szólalt meg, bár lehet hogy már régebb óta szólongat.
- Menjek? - kérdezem. Sok kedvem nincs hozzá.
- Igen gyere. Van öt perced hogy elkészülj.
- Hát jó. - pillantásom a tükörre esik. Úristen! A szemein totál vörösek... Felveszem a napszemcsimet és felteszem a kapucnit a fejemre. Kész. A fiúk már lent állnak, indulásra készen.
- Hova megyünk? - kérdezem kedvtelenül
- A parkba. - Niall

***

Már egy ideje ap parkban vagyunk, tíz percre a háztól, ahol megszálltunk.
- Éhes vagyok - Niall
- Én is - mondja Louis és feláll a hintáról. - Nem megyünk el a boltba valamiért?
- És ha valaki idejön és elfoglalja a helyünket? - kérdezi Harry. Hitetlenkedve felnevetek.
- Menjetek, én itt maradok. Vigyázok arra, hogy ne foglalják el a helyeteket - mondom gúnyosan, és levágom magam a hintára, ahol Lou ült az előbb. - De cserébe hozzatok kólát.
A srácom bólintanak és elmennek. Nem tudom milyen messze van a bolt, de Niall bevásárlásait ismerve hosszabb időre kell berendezkednem. Kicsit meglököm a hintát és elmerülök a nem túl vidám gondolataimban.
Úgy tíz perc múlva nézek fel először, addig a földet pásztáztam, léptek közeledtére.
- Te...