20. fejezet - Meccs

Sziasztok!:)

Jujj 20. rész *.* De nagyon pici lett:(

Már tegnap feltettem volna a részt, ha a blogger nem szarakodna, de ebbe most nem mennék bele, a lényeg hogy megvan. :D

Komizzatok pls:))

Ja, és a végén ne tessék rosszra gondolni, mert semmi olyan nem történik:)

xx Junilla:)

*Julia szemszöge*

Iszonyatosan mérges voltam apura, csak lassan már az okát se tudtam, hogy miért is? Amikor belenéztem Zayn gyönyörű barna szemeibe, a dühön elpárolgott.
Megcsókoltam, ott anyuék előtt. De most kellett az érzés, hogy valaki szeret, és ott van nekem.

- Szeretlek. Sajnálom hogy kiakadtam - mondtam, mire ő csak legyintett. Ujjaimat az övéibe fűztem, és elkezdtem húzni a másik irányba. Zayn szótlanul követett, engem pedig el kezdett furdalni a lelkiismeret. Ott hagytam Anyut, aki igazán nem tehet semmiről, a tajtékozó Apuval.

- Várj egy kicsit! - mondtam, és előkaptam a telefonomat.

"Bocsi! Mikor legyek otthon?" - írtam az SMSt anyunak.

"Nem akarod nézni a meccset? Negyed kilenc. És Zaynt ne hagyd egyedül, nem ismeri a várost...:) de most komolyan, vigyázzatok magatokra!"- jött a válasz.

- Ú, tényleg! Ma meccs lesz. - kaptam a fejemhez

- Szoktál focit nézni? - nézett rám kérdőn Zayn.

- az EBt és VBt ki nem hagynám. Azon kívül csak néha. De ma Németország-Anglia lesz, arra kíváncsi vagyok.

- Nézhetem én is? - 'most viccelsz?' arckifejezéssel néztem rá.

- Persze. Majd megfigyeled hogy nyerünk.

- Ne kiabáld el. Amúgy hova megyünk?

- Mehetnénk fagyizni.

- Tökéletes. - a bevásárlóközponthoz legközelebb eső Kossuth térre mentünk. Leültünk a fagyizóba, én csokis keksz-citromot, Zayn pedig csokisat kért.

- Nem ülünk ki a fűre? - kérdeztem. Azért szeretem ezt a teret, mert a felét fű borítja, ami jó kényelmes. Zayn bólintott, hogy menjünk. Fagyizás közben dumáltunk; Zaynnel nagyon jókat lehet beszélgetni, témánk is mindig van. Csak egy maréknyi autogramot osztottunk, azoknak a Directionereknek, akik a napszemcsi ellenére is felismerték Zaynt.

- Mindjárt jövök - mondtam, és a fagyizó felé vettem az irányt, limonádét akartam venni.

Már visszafelé tartottam, amikor láttam egy lányt éppen képet készíteni Zaynnel, és elgondolkodtam, hogy nekem se képem nincs vele, se autogramom tőle, még Twitteren se követ egyik fiú se. Kihalásztam a napszemcsimet a táskámból, feltettem, és halkan visongatva odaugráltam Zaynhez.

- Úúú! Zayn Malik! Kaphatnék autogramot? És közös képet? És úú, bekövetsz Twitteren? - sikongattam, elég halkan ahhoz, hogy ne figyeljen fel ránk mindenki. Zayn döbbenten nézett rám.

- Persze. - mondta tárgyilagosan. - Van papírod? Tollad? Kifogytam. - már nyújtottam is neki. - Mit írjak rá?

- Julia vagyok - rebegtem. Zayn aláírta a papírt, én pedig odanyomtam az orra alá a telefonom. - közös kép? - most az "őrült Directioner" énemet élveztem egy kicsit, ami eddig még soha nem jelentkezett. Zayn mosolyogva elvette a telóm, és csináltunk egy "magunkat fotózzuk" stílusú képet.

- Jó lesz?

- Aha. Bocs, csak ez most muszály volt.

- Értem én. Na muti azt a képet! - elkezdtem kutatni a mappákat, és közben odajött egy másik lány is, ugyanazért, mint az előzők. Mikor elment, megmutattam Zaynnek a képet.

- Ez nem jó! Nem látszik a hajam! - szörnyülködött a barátom. A lány aki az épp kért képet visszafordult.

- Bocs a zavarásért megint - mosolygott félénken - De csinálhatok rólatok képet, ha akarjátok.

- Megtennéd? - kértem meg magyarul, a telót felé tartva.

- Hát persze! - mosolygott, és átvette tőlem a készüléket. Zayn hátulról átölelt, állát a vállamra helyezve. Megpróbáltam nem mint egy őrült vigyorogni, mert megint átjárt az az érzés, ami a múltkor éreztem amikor Zayn hozzámért. Elmagyarázhatatlan.

- Többet is csináltam... - nyújtotta vissza a lány a mobilomat.

- Thank you! - Zayn odament a lányhoz és megölelte. Ő persze élvezte a pillanatot; én is odamentem hozzá.

- Igen, köszi. Mi a twitter neved? - kérdeztem. A lány mosolyogva elmondta.

- Na nem zavarok többet. Még egyszer köszi. Sziasztok! - mondta, intett egyet, és elment.

- Kirakhatom profilképnek? - kérdeztem, Zayn felé tartva a kijelzőt.

- Aha. De először ideadnád egy kicsit? - kérdezte. Zayn egy ideig nyomkodta a képernyőt, majd visszaadta a telót. Felmentem twitterre.

- Úristen! Zayn Malik követ twitteren. - néztem nagy szemekkel, és elkezdtem ugrálni. Ez most nem volt tettetett, valamiért teljesen kiakadtam ezen. Zayn teljesen döbbenten figyelt. - Ömm, akarom mondani. A barátom követ Twitteren. De jó. - teljesen elvörösödtem. - Amúgy, jó a profilképed - vigyorogtam. Kiarakta azt, amin az előbb szörnyülködött.

- Ugye? De lassan indulnunk kéne, ha vissza akarunk érni.

- Okés. - még gyorsan beállítottam profilképnek azt, amit a lány csinált, és kiírtam egy rövid köszönetet is:

"Thank you @kilicsili :)" és követtem Zaynt, aki már szemezett az egyik taxival.

- Nem úgy volt, hogy busszal megyünk?

- Te mehetsz azzal. Én sose mondtam ilyent. - mosolygott ő. Bemondtuk a taxisnak a címet, és hazamentünk.

***

A nappaliban ültünk, én kényelmesen Zayn ölében, apu pedig a szoba másik sarkában, a fotelen.

Megcsörrent a telefonom; Camille írt.

Camille üzenete: juj. Lou és Apu focit néznek és nekem is kell :'( ti mi jót csináltok?;)

Mért nem szereti a focit nézni? Na mindegy.

Julia üzenete: Mi is azt nézzük. Annyira vártam már!

Camille üzenete: Úristen fúúúj te szereted a focit? Nem is állok veled szóba. Majd holnap tali. cső.

Julia üzenete: Oks. Szia :D 

Zaynnel halkan vitatkoztunk azon, hogy ki a jobb, aztán Apu ránk szólt, hogy halkabban, ezért a beszélgetést áthelyeztük Twitterre.

A beszélgetés valahogy így zajlott le:

"@zaynmalik a mi csapatunk jobb.:)"

"@JuliaGenfer csak szeretnéd...."

"igen, szeretném. és tessék: rúgtunk egy gólt. :P"

"véletlen."

"igen? majd meglátjuk..."

"na látod: 1:1. lesz ez több is"

"dehogy lesz"

"Ó, dehogynem. látod? már 2-1 nekünk :D"

"a francba. félidő van, feljavítjuk ezt még."

"engedsz felállni? hozok kaját."

"csokit pls"

"okés."

Amíg Zayn a konyhában volt valami ehetőért, én kényelmesen elnyújtóztam a kanapén, ezzel elfoglalva a teljes hosszát.

"visszaengedsz?"

"nem."

Lejjeb csúsztam, hogy Zayn is leülhessen, majd az ölébe hajtottam a fejemet.

"@zaynmalik jó így? hol a csoki?:D"

"tökéletes. nem találtam:( van viszont babapiskótám. kérsz?"

"-.- most viccelsz? jujj folytatódik!"

"aha. hajrá Anglia!"

"ááá xD"

"neeee!"

"ó, de. 2-2. :P"

"jaj már."

"mondtam már hogy nyerünk"

"nem nyertek."

"de! jobbak vagyunk:P"

"álmodban, esetleg."

"ilyenekről nem szoktam álmodni."

"akkor miről? :D"

"ne térj el a témától. nézd: 3-2 a németeknek."

"ezt meg hogy? hol? miii?"

"sehol. csak jó lenne."

"esélyetek sincs a győzelemre."

"mértis? sokkal jobbak vagyunk."

"tudod mit? ezt most... jobb ha befejezzük".

- Úgyse győzöl meg, hogy jobbak vagytok. Ne ilyenen vesszünk össze - suttogta Zayn.

"igaz. hogy lehettünk olyan hülyék hogy megpróbáltuk?" - válaszoltam neki hangtalanul.

"akkor... vége?"

"vége."

"értem. Szia Julia. majd még beszélünk."

"valamikor, biztos." - egymásra néztünk, és elnevettük magunkat. Az egész meccs alatt csak a telefonjainkat babráltuk, gyakorlatilag semmit nem láttunk belőle. És mindezt miért? Értelme nem volt.

A meccs végén elköszöntünk Aputól, akire én még mindig mérges voltam, így csak intettem. Az emeletre felérve átöltöztünk hálócuccba, én a szobámban, Zayn a fürdőben. Amikor bejött, egy pillanatra elakadt a légzésem. Jó, volt az több is.

- Mi az? - kérdezte Zayn.

- Te most így fogsz aludni? - válaszoltam szintén kérdéssel.

- Baj?

- Nem, dehogy. -  csak beindította a fantáziámat az, hogy pólóban és boxerben állsz előttem... folytattam magamban a mondatot.

- Nem vagyok fáradt. - állapítottam meg. Zayn leült az ágyra, és hátát a falnak vetette. Lekapcsoltam a villanyt, és leültem mellé

- Én sem. Éhes vagyok. - mondta. Eszembe jutott, hogy van még egy tábla Milkacsokim. A névnapomra kaptam, de még meg se bontottam. Felálltam, és a sötétben tapogatva kerestem meg az édességet. Villanyt nem akartam gyújtani, Anyuék szobájában lehet látni az enyémből kiszűrődő fényt.

- Mit csinálsz? - suttogta Zayn, de már vissza is ültem mellé.

- Van csokim. Kérsz? - nyújtottam felé, és ő perszte el is fogadta. Letörte a felét, majd visszaadta.

- Kösz! - nevetett. Ezt nem egészen így képzeltem...

Még sokat beszélgettünk mindenféléről; egyszer csak a téma kettőnk kapcsolata lett. A falnak dőlve ültem az ágyon, Zayn feje az ölemben, lába a falon volt. Teljesen őszintén beszélgettünk arról, hogy mit gondoltunk egymásról amikor először találkoztunk, hogy éreztük magunkat amikor Sebastian Zayn szeme láttára csókolt meg, amikor a Niallos újságcikk okozott botrányt.

- Sajnálom, hogy a legkisebb dolognál ennyire kiakadok, de nagyon szeretlek és nem szeretnélek elveszteni. És ilyenkor pedig azt hiszem, hogy te nem érzel irántam semmit. Ez olyan érzés mintha ezer tőrt forgatnának meg a szívemben... Tudod, hogy nehezen nyílok meg az embereknek. De amikor megláttalak, akkor a szívem mintha azt súgta volna, hogy "bízz benne". Amikor pedig ilyenek történnek, arra gondolok, hogy "látod Zayn, ne engedd közel magadhoz az embereket mert összetörik a szívedet", bunkó leszek és nehezen hiszem el, hogy csak félreértés volt... De utána csak még jobban szeretlek, mert látom, hogy jelentek neked valamit... - Zayn hosszú monológja nagyon meghatott. Letöröltem egy könnycseppet az arcomról.

- Zayn... - suttogtam. Valami a hangomban arra késztette őt, hogy felüljön, és a félhomályban csillogó szemeimet fürkéssze. Magamhoz húztam és hosszan, szenvedélyesen megcsókoltam.

- Tudnod kell, - suttogtam, homlokomat az övének döntve - hogy soha nem csalnálak meg. Soha. Egy hét alatt elérted, hogy mindennél jobban szeresselek. Nagyon fontos vagy számomra, és akármi történjék is, én szeretlek, Zayn. - éreztem, ahogy elmosolyodik, és a következő pillanatban ajkai megtalálták az enyéimet, keze a hajamba túrt és hátradőlt, engem magával húzva...

Úgy aludtunk el, hogy Zayn a hátán feküdt, én pedig mellette; ő átölelt, kezem a mellkasán pihent.