24. fejezet - Before you leave me today

Reggel az ébresztő nem volt kegyes, és nem hagyott aludni. Öt órakor elkezdett zenélni a telefonom.

"It feels like we've been living in fast-forward..." a szundi sem segített, öt perc múlva Liam ismételten rázendített.

- Jó, megyek már - morogtam a telefonomnak, és megfordultam, de rossz irányba, és kiestem az ágyból.
- A francba - nyögtem, majd kómásan felkeltem a padlóról. Negyed óra múlva már felöltözve ittam a kávémat a konyhában.

A tükörbe nézve szörnyülködve felnyögtem. Este nem mostam le a szemfestékemet, és az immáron fekete karikaként keretezte a szemeimet; a hajam éjszakára be volt fonva, de a tincsek ki-kibujtak a fonatokból. Szörnyen néztem ki. Az órára nézve ráébredtem, hogy tíz perc múlva találkozom a srácokkal a ház előtt. Rekordgyorsasággal csináltam meg a hajamat és a sminkemet. Felkaptam a táskámat, elköszöntem Anyuéktól, és kiléptem az ajtón.
- Azt hittük, már soha nem jössz! - mondta Louis az óráját figyelve.
- Csak két perc. - vontam meg a vállamat, miközben üdvözlésképpen megöleltem őket.
- Csinos vagy - mondta Liam és Zayn egyszerre.
- Köszi - mosolyogtam. A lányokkal este tizenegyig beszéltünk arról, hogy mit húzunk fel. Mivel elég meleg volt, az egyik ruhám mellett döntöttem, ami a felül szorosan tapadt a bőrömhöz, csípőtájban pedig elkezdett bővülni, hogy tudjak benne járni.
Két taxiban mentünk a vasútállomásra; az egyikben Lou, Harry és én, a másikban Zayn, Liam és Niall ült. Az elején tiltakoztam az elosztás ellen, de Harry "úgyis egész nap együtt lesztek" és Lou "vicces lesz! Nem fogunk unatkozni hagyni." mondata hatására beadtam a derekamat. Lou és Harry nem túloztak, az egész utat végignevettük, tanúja lehettem jó néhány Larry Stylinson pillanatnak. Az állomásra érkezve mindjárt felültünk a vonatra; a lányok már ott voltak. Üdvözlésképpen őket is megöleltem, majd leültünk. Az egyik négyes ülésbe bepréseltük magunkat hatan; a másikba beültek a többiek.
- Aludjunk! - mondta Zayn álmosan; a vállamra hajtotta a fejét, rám mosolygott, és már aludt is. Furán néztem rá, de mivel a többiek is követték Zayn példáját, lejjebb csúsztam az üléseb, a lábamat az asztalra raktam és elaludtam. Hullafáradt voltam, így percek múlva már álmodtam is.
"Tíz alak bontakozott ki a sötétből. Kilencen fehér, ragadós anyagba voltak csomagolva és egy hálóban vergődtek. A tizedik óriási volt, és  odacammogott az alakokhoz. Szürcsögés viszhangzott a barlangban; az alakok egyesével lettek mozdulatlanok. A lány közelebb ment, és látta, hogy már csak egy göndör hajú és egy kreolbőrű fiú vergődött. A nagy alak odamászott hozzájuk. >Melyikőtöket egyem meg először?< szólt; hangja mély és rekedtes volt, a levegőt reszelősen vette. A sötét bőrűre bökött. >Téged hagylak utoljára. Most a fürtös barátod következik< sziszegte, és rávetette magát a göndörre." 
- Ne! - elfojtottam a feltörni készülő kiáltást. A visszatérő rémálmom most sem hagyott nyugodtan aludni. Zaynt óvatosan átirányítottam a mellette ülő Niall vállára, és felálltam. Szomjas voltam, és kimentem a mosdóba inni. Amikor kiléptem az ajtón, Harryvel találtam szembe magamat, aki a falnak támaszkodva figyelt.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Felébresztettelek? Sajnálom. - mondtam.
- Nem aludtam. Mi a baj? - kérdezte újból. Elmondtam neki a rémálmomat.
- Fáj a fejem - mondtam, kezeimet a halántékomra szorítva. Harry szótlanul visszament a többiekhez, és pár perc múlva egy Algopirinnel tért vissza.
- Hú. Ezt ugye nem szabad megköszönni, de... Érted. Visszamentem a mosdóba és bevettem a tablettát. Megjegyzem, a víz pocsék ízű volt. Amikor ismét kiléptem Harry mellett Zayn is a falat támasztotta.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Jaj istenem. Ebből nem kell ekkora drámát csapni. Csak fáj a fejem. - mosolyogtam, majd visszamentünk a többiekhez, akik még mindig aludtak. Le akartam ülni Zayn mellé, de ő az ölébe húzott. Kényelmesen elhelyezkedtem, és gyakorlatilag azonnal visszaaludtam.


*Katy szemszöge*


- Szóval? Hova megyünk? - kérdeztem, miután leszálltunk a Déli Pályaudvaron a vonatról.
- Semmi különös. Nekünk még kell utaznunk egy kicsit. - felelte Liam. - Srácok, lányok, majd később találkozunk. - Ezzel átkarolta a derekamat, és elvezetett a többiektől. Kérdőn fordultam a lányok felé, de ők is csak megvonták a vállukat.
Liam beültetett egy fekete, sötétített ablakú kocsiba, és elővett egy sötét kendőt.
- Ne már! - ellentkeztem.
- De! - nézett rám a fiú kiskutyaszemekkel. - Kérlek. Nem nagy cucc ahova megyünk, a többiek lenyúlták a jó helyeket... Legalább ne gyere rá előbb. Légyszi!
- Hát jó - adtam be a derekamat.
- Köszönöm! - mondta, és bekötötte a szememet.
Útközben beszélgettünk, és egy hosszabb kocsikázás után Liam kiszállt és átjött az én oldalamra. Kinyitotta az ajtót, és a kezemet megfogva kisegített a kocsiból.
- Remélem tetszik - mondta Liam. Körbenéztem, és felragyogott az arcom.
- Imádom. - mondtam, és megcsókoltam a fiút. A gödöllői lovardában voltunk. Liam tudta, hogy imádtam a lovakat, és elhozott lovagolni.
- Akkor gyere! - szólt, és bement. Követtem, majd megláttam a gyönyörű állatokat.
- Várj! Nincs lovaglócuccom. - Liam előhúzott egy vadiúj szettet.
- Azt hiszed, nem gondoltam mindenre? - kérdezte mosolyogva. - Az öltözők onnan nyílnak. - mutatott az épület másik oldalára.
Ő is átöltözött, és amikor kiválasztottam a lovamat, ő is választott egyet.
- Lovagolsz? - kérdeztem. Ezt eddig nem tudtam.
- Most fogok. - mosolyogta. Vagy úgy. Kivezettem a lovat a bokszból, felszerszámoztam és felültem rá.


- Köszönöm! - mosolyogtam boldogan Liamre, amikor már a kocsiban ültünk, és visszatartottunk Budapestre.
- Igazán nincs mit. Azt hiszem, ez jó lezárása volt az elmúlt két hétnek. Most három hétig nem fogunk találkozni, és utána megint csinálhatnánk valami ilyesmit. Megtetszett a lovaglás. - vigyorgott. Tudtam, hogy viccel. Gyűlöli. Egyszer a ló ledobta a hátáról. Nem ütötte meg magát nagyon, de azután nem akart közelebb kapcsolatba kerülni az állatokkal, mint muszály volt. Meg is tudtam érteni. De volt egy dolog, ami sziven szúrt.
- Három hét... - sóhajtottam.
- Hé! - Liam magához húzott. - Mióta vagy 1D rajongó? - nem értettem a kérdés okát, de válaszoltam.
- Nagyjából amióta az Up All Night megjelent.
- Látod? Az jó pár hónap. Annyit vártál arra, hogy találkozhass velünk. Három hét ehhez képest semmi. - mondta, és megcsókolt. Az út maradék részét így töltöttük. :)


*Laura szemszöge*

Miután Liam és Katy elmentek, a többiekkel elindultunk a metró felé, és ott szétváltunk. Niall bekötötte a szememet egy kendővel.
- Hé! Mit csinálsz? - tiltakoztam. - Ki akarsz nyírni, hogy Budapest közepén bekötött szemmel akarsz közlekedtetni?!
- Nem lesz baj. - mondta Niall. Átölelte a derekamat és úgy vezetett.
- Hogy nézhetnek most ránk az emberek?! - sopánkodtam.
- Mosolyognak. Tudják, hogy meg akarlak lepni. - hallottam, hogy az írmanóm is mosolyog. Pár percnyi séta után Niall megállt.
- Itt vagyunk - mondta, vett egy nagy levegőt és levette a szememről a kendőt. Egy pillanatra elállt a lélegzetem.
- Ez mi? - kérdeztem nagy szemekkel
- Hajó. Arra gondoltam, hogy hajókázhatnánk. Van ebéd is, és Budapest a Dunáról nézve állítólag nagyon szép. De ha nem tetszik... - hátrafordultam, és egy csókkal elhallgattattam.
- Imádom! - mosolyogtam boldogan. Niall megkönnyebbülten visszamosolygott és felvezetett a hajóra.
- Azta! - csodálkoztam. A hajó belsejében meg volt terítve egy asztal, gyertyákkal. - Ez nagyon szép! - mosolyogtam. Niall kitett magáért.
- Örülök ha tetszik. Most eszünk, vagy később? - válaszolta a szőke hercegem.
- Várjunk még egy kicsit - kértem. - Nézzük meg a kilátást! - ezzel már kint is voltam. A korlátnak támaszkodtam és bámészkodtam. Niall hátulról átölelt.
- Szép. - mondta. Igen, az volt.
- Csináljunk képeket! - kértem. Előhúztam a telefonomat, hogy majd azzal, és kiszedtem a tokjából. Ekkor a hajó egy kicsit megrázkódott, a tok kiesett a kezemből, bele a vízbe. Letettem a mobilomat a földre és a tokot kerestem a vízben. Egyre jobban hajoltam ki. Elvesztettem az egyensúlyomat, és egy nagy csobbanással beleestem a jéghideg vízbe.
- Laura! - kiáltotta Niall, és gondolkodás nélkül utánamugrott. - Jól vagy? Kérdezte aggódva.
- Aha. Aztán rájöttem, hogy mindketten a Dunában úszunk éppen, a hajó pedig lassan elsiklik mellettünk.
- Te barom! Mért ugrottál utánam?! - a fejemet az tenyerembe temettem. Niall is rájött a hibájára, és bűnbánó arcot vágott.
- Sajnálom - mondta, és szomorúan leszegte a fejét.
- Jaj semmi baj. Én sajnálom, hogy lebarmoztalak. Gyere ide - intettem neki. Karomat a nyaka köré tekertem, és megcsókoltam. Viszonozta a csókot, és egészen közel húzott magához. Egy hang zavart meg bennünket.
- Javaslom hogy jöjjenek ebédelni, mert kihűl az étel - kezdte egy pincér(?) majd rádöbbent, hogy nem vagyunk a fedélzeten.
- Itt vagyunk - kiáltottam. A pincér furán nézett ránk.
- Segítene visszajutni? - kérdezte Niall látszólag udvariasan. Én viszont tudtam, hogy magában már elküldte a pincért melegebb tájakra amiért csak bámult.
- Hát persze. - felelte a srác zavartan.Pár perccel később dideregve álltunk a fedélzeten. A srác, akiről megtudtam, hogy Csabának hívják, kihozott két pokrócot, amit hálásan magunk köré tekertünk.
- Ezt nem így terveztem - töprengett Niall.
- Nem baj. De most együnk. Az úszástól mindig éhes leszek - nevettem. Ebbe a szőke srác persze azonnal beleegyezett.
Leültünk az asztalhoz és Csaba kihozta az előételt. Majd a főételt. Észrevettem, hogy elég feltűnően flörtölt velem. Ezt Niall is látta, és összeráncolt homlokkal meredt a srácra. Az csak elvigyorodott és eltűnt a konyhában. Vagy legalábbis valahol, ahonnan kihozta az ételeket.
- Köszönöm ezt a napot - mondtam, mikor már visszafelé tartva dőltünk a korlátnak és bámultuk a vizet.
- Én is. - felelte Niall. Eszembe jutott valami.
- Nem csináltunk képeket. - mondtam, mire Niall úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.
- A múltkor amikor akartál csinálni képeket beleestél a Dunába. - felelte, de én előhúztam a hál' istennek sértetlen telefonomat, és csináltam egy képet Niallről és rólam.

*Annie szemszöge*

- Hova megyünk? - kérdezgettem a fürtös barátomat, aki bekötötte a szememet, és úgy irányítgatott Budapest utcáin.
- Majd meglátod. - válaszolt.

- Mikooor?? - nyafogtam.
- Most! Itt vagyunk. - Harry levette a sálat a szememről és a kapu felé bökött.
- Dejóóó!! - ugráltam. - Köszönöm!! - mondtam, és Harry nyakába ugrottam.
- Nincs mit. Gyere, kibéreltem az egészet, egyedül vagyunk. Hova szeretnél először menni? - felelte mosolyogva a srác.
- Hogyan? Az egész vidámpark a miénk? - kérdeztem döbbenten. Sosem gondoltam volna, hogy Harry képes ilyenre.
- Igen. Gyere, próbáljuk ki a hullámvasutat! - válaszolt, és behúzott a kapun.
Mindenhol voltunk, az Elvarázsolt kastélytól kezdve a Gokartokon keresztül egészen a Polipig mindent kipróbáltunk. Egész nap úgy viselkedtünk, mint két kisgyerek. Utoljára az óriáskereket hagytuk.
- Dejó! - vihogtam idétlenül, amikor a kerék mozgásba lendült. Kibújt belőlem a gyermekded lélek.
- Szerintem is - vigyorgott Hazza. Belőle is.
Már majdnem a tetején voltunk, amikor a kerék megállt.
- Mondd, hogy ez a te műved. - néztem Harryre, de ő megrázta a fejét.
- Ez nem. - rövid időn belül meghallottuk egy ember hangját.
- Valami meghibásodott, egy fél órán belül megjavítjuk. Kérem őrizzék meg a hidegvérüket, rövidesen ismét talaj lesz a lábuk alatt. - mondta az alak, megafonon keresztül.
- Tök jó. - sóhajtottam.
- Figyelj - kezdte Harry. Ránéztem, mire kihúzott egy apró dobozkát a zsebéből.
- Ne gondolj rosszra... de két hete vagyunk együtt. - nyújtotta oda nekem egy angyali mosoly kíséretében. Egy gyűrű volt benne. Harry tudta, hogy a gyűrűk a gyenge pontom, aznap is volt rajtam három.
- Úristen de gyönyörű! - elmosolyodtam, és felhúztam az ujjamra.
Megdörrent az ég, és hirtelen elkezdett esni az eső.
- Na ne! - néztem fel kétségbeesetten.
- Van esernyőd? - nézett rám Harry kérdőn.
- Pont nincs! - csattantam fel. - Mért, nálad van?? - Percek múlva már teljesen eláztunk. Hátradőltem, és az eget bámultam, a sötét felhőkből irgalmatlanul esett az eső. Harry odafordított magához.
- Tudod, ez valahogy romantikus. - vigyorgott. Romantikus? Elment az esze. Mondjuk. Végülis.
Harry megcsókolt, és a nedves hajamba túrt. Van jó oldala is az esőnek. - futott át az agyamon. Közelebb húztam magamhoz a fiút és viszonoztam a csókot. Percek múlva az zavart meg bennünket, hogy megindult az óriáskerék, és hamarosan ismét a földön álltunk.
- Nagyon sajnáljuk a kellemetlenségeket! - kezdte egy férfi, de Harry intett, hogy mindegy. Mosolyogva simítottam végig a számon, ami kicsit feldagadt Harry csókjaitól.

*Julia szemszöge*

Nem kérdeztem meg Zayntől, hogy hova megyünk. Úgyis megtudom.
- A többiek hova mennek? - kérdeztem.
- Titook - húzta a szót Zayn. - De az nem hogy mi hova megyünk. Itt vagyunk. - levette a szememről a kendőt. Elnevettem magam.
- Komoly? - kérdeztem.
- Nem tetszik? - kérdezett vissza Zayn.
- Nem arról van szó. Imádom. Mindig is el akartam jönni ide. Be akarsz mutatni a családodnak? - feleltem, miközben megöleltem a srácot.
- Csakis. - mosolygott, majd bementünk.
Néhány perc múlva kérdőn néztem körül. Az egész Állatkert üres volt. Mármint, az árusító embereken kívül.
- Hol vannak a látogatók? -  tanakodtam.
- Nem mondtam? Kibéreltem az egészet. Mind a miénk erre a napra. - válaszolta a világ legédesebb pasija.
- Jajj köszönöm! - mondtam, és megcsókoltam. Erre nem számítottam.
Hirtelen elkezdett fújni a szél. Zayn előkapta a pipere tükrét, ami mindig nála van, még amikor éjszaka áthívtam "vadászni", akkor is ott volt a zsebében. Miközben sétáltunk, ellenőrizte, hogy a szél nem tett-e kárt a tökéletesen belőtt hajában. Megálltam az elefántok előtt, de Zayn nem vette észre a kerítést, és nekiment. A tükre kiesett a kezéből, és beesett az elefántokhoz.
- Neee!! - kiáltotta Zayn ijedten, és utánakapott. A tükör csodával határos módon nem tört el, de Zayn nem tudott utánanyúlni, mert túl messze volt. Éppen az egyik elefántot hívtam oda magamhoz, aki oda is jött, amikor támadt egy ötletem.
- Figyelj - mondtam az állatnak. - Ott a tükör - mutattam a kis tárgyra, ami tőlunk egy méterre hevert. - Hozd ide! - buzdítottam az elefántot. Mint egy kutyát. - Hozd ide és kapsz finom ennivalót! - nem tudom, hogy az állat megértette-e, mit mondtam, vagy csak felkeltette az érdeklődését a csillogó kis izé, de odacammogott, és ormányával felemelte.
- Ezaz! Add ide! - mondtam. Zayn hitetlenkedve figyelte a jelenetet. Aztán megtörtént az, ami eddig mindig megtörtént, amikor a kutyáimmal játszottam. Az állatnak megtetszett a "játékszer", és esze ágában nem volt visszahozni nekem. Eldobta, és trombitált egyet. A tükör leesett... és nem tört szét! Ráesett egy kisebb halom szénára.
- Ezt nem hiszem el - röhögött fel Zayn. Az elefánt megunta a tükröt, vagy szomjas volt, vagy akármi, mindenesetre elindult a víz felé. Rá is lépett a tükörre, ami eltört.
- Ne! Ne! Miri! - kiáltott Zayn, és megcsapta a kerítést.
- Nyugi. Kapsz újat! - próbáltam megnyugtatni.
- De az nem ugyanaz! Én Mirit akarom! Hülye elefánt. - szomorkodott a srác.
- Miri elment. De kapsz helyette egy Rorcsit, oks? - és ő elvileg tizenkilenc éves...

forrás: 
http://auratusekszer.unas.hu/spl/135141,2/Medalok 

Néhány órával később, röviddel mielőtt visszaindultunk volna, Zayn a hátam mögé állt, félresöpörte a hajamat és valamit a nyakamba akasztott. Éreztem, ahogy a hideg fém hozzáér a bőrömhöz.
- Ezt... Hogy ne felejts el. - mondta. Egy nyaklánc volt az, rajta egy medállal. A kezembe vettem az apró medált és alaposabban megnéztem. Egy kettétört szív egyik fele volt, a hátoldalán egy 'Zayn' felirattal.
- Tetszik? - kérdezte. Szótlanul bólintottam. Amikor megfordultam, észrevettem azt, ami egész nap elkerülte a figyelmemet. Zayn nyakában is lánc lógott, a pólója elrejtette a nagy részét. Óvatosan kihúztam a láncot a ruhadarab alól. A szív másik fele volt, egy 'Julia' felirattal a hátulján. Zayn a szája szélét rágva figyelte a reakciómat.
- Köszönöm! - suttogtam, és hosszan megcsókoltam.

*Camille szemszöge*

- Kérlek Louis! - könyörögtem.
- Nem! - felelte. - Öt perc múlva ott vagyunk.
- Hát jó... - sóhajtottam. Pár perc múlva Lou levette a szememről a kendőt.
- Ez miii? - néztem nagy szemekkel.
- Sípálya. Említetted, hogy mennyire szeretsz síelni... Műhóval felszórattam egy pályát, és azon le tudunk menni... Tetszik?
- Óh! Igen! Köszönöm! - öleltem meg a srácot. A kedvemért elhozott síelni májusban, Budapest közepén.
Átöltöztünk, és elkezdtünk síelni. Fura volt, mert meleg volt, de tetszett.
- Vigyázz!!! Lou! Menj arrébb!!! - kiabáltam, de a srác nem hallott. Őrült tempóban száguldtam le a dombról, és nem tudtam irányítani magamat. Louis végre feleszmélt és megpróbált arrébb menni, de késő volt. Teljes lendülettel beleütköztem; mindketten a műhóba zuhantunk.
- Louis! Annyira sajnálom! Jól vagy?? - kérdeztem ilyedten. A srác bólintott, de egy pillanattal később felnyögött.
- A kezem - mondta, és megragadta a csuklóját, ami elkezdett bedagadni.
- Úristen Lou! Sajnálom! Tényleg! - kezdtem.
- Semmi baj! - nyugtatott meg a srác.
- De igen! Mi van ha eltört a kezed?? - Louis megvonta a vállát.
- Olyan se volt még! - mondta.
- Jobb lesz, ha megnézetjük egy orvossal. - mondtam, felálltam, és felsegítettem a srácot is.

Miközben a röntgenszoba előtt ülve vártam, hogy Louis kijöjjön, megfogalmazódott bennem valami. Eddig is ott motoszkált a gondolat a fejemben, de most már biztos voltam benne. Nem lesz egyszerű, de muszály lesz. - gondoltam. Amikor Lou kijött az orvostól, bekötött kézzel, gyorsan felálltam.
- Csak meghúzódott - fintorgott - De pihentetnem kell... - bólintottam. Szerencséje volt. - Még van egy fél óránk. Hova menjünk? - kérdezte.
- A várba! - kértem, ő pedig beleegyezett. Percek múlva a várban üldögéltünk, és a kilátást bámultuk. Most vagy soha - gondoltam, és belekezdtem a mondanivalómba.
- Louis. - a hangom arra késztette, hogy felnézzen. Folytattam. - Tudod, hogy nagyon kedvellek, de nem én vagyok a megfelelő személy számodra. Mindig mindenkit veszélybe sodrok. Talán ez még oké lenne, ha te nem lennél híres. De nem engedheted meg magadnak, hogy egyfolytában gipszelve legyél. Mégpedig ha velem vagy, akkor ez történik. A mai incidens felnyitotta a szememet. Jobbat érdemelsz nálam. Ez így nem fog működni. Sajnálom. - Louis pislogás nélkül bámult rám.
- Te most szakítasz velem? - kérdezte halkan, szinte hang nélkül, reménykedve, hogy vicc az egész.

Bólintottam.


---


Sziasztok! :)
Nos, itt az első 'évad' utolsó része is, remélem, elnyeri a tetszéseteket.
Két dolog:
- fogalmam sincs, mit esznek az elefántok, szóval ha baromságot írtam, sorry.
- mivel még sose húzódott meg semmim, nem tudom, hogy olyankor bedagad-e a kar. Nem orvos szeretnék lenni hanem patológus vagy forenzikus(jól irtam?), és azoknak már édesmindegy. :D
A következő rész, hogy őszinte legyek, nem tudom mikor jön. Hétfőn megyek nyaralni, ki tudja hogy mennyi ideig, ki tudja hogy lesz-e ott Wifi. :( de igyekszem még összehozni valamit. :)
Írjátok meg légyszi, hogy tetszett-e, mi nem tetszett, meg ilyesmik, komiban, vagy Twitteren :)

xx
Junilla :)

u.i.: nagyon köszönöm a több, mint 6100 megtekintést és a 15 rendszeres olvasót:)♥